Fót, Római katolikus templom


Fót Budapesttől kb. 17 km-re található. A település környékéről a Bécsi Képes Krónika tesz említést az 1074. március 14-én itt zajlott csata kapcsán. Az évszázadok alatt több tulajdonos birtokolta a területet. A birtok 1827-ben került a Károlyi család birtokába és a család 1945-ig a környék legnagyobb birtokosa volt.

 Gr. Károlyi István olyan templomot szeretett volna építeni, amely a család nyughelyéül is szolgál.  1845-1855 között, Ybl Miklós tervei alapján megépült a község katolikus temploma.  A sírhelyek az altemplomban kaptak helyet.” "Ma a Vigadó mellett ez a magyar romantika legjelentősebb alkotása. Valójában nem is egy, hanem két, egymás fölé épített templomból áll a négytornyos, háromhajós, monumentális építmény.”



„Téglalap alaprajzú félköríves szentéllyel záródó épület. Bejárata előtt rondellaszerű, kiszélesedő kőkorlátos tér, bejáratához magas lépcsősor vezet. Nyitott bejárati csarnok, félköríves oszlopbélletes bejárattal, az egyenesen záródó keretelt kapu fölött félköríves timpanonban a Három királyok hódolatát ábrázoló dombormű.
Faragott ornamensekkel díszített fa kapuszárnyak. A bejáratnál Szt. István és Szt. László királyok szobra./ 
Hans Gasser, Fernkorn Antal alkotásai/
A homlokzat középső részén nagy kerek rózsaablak, felette ablaksor, a homlokzatot lezáró oromzatban Immaculata szobor. A homlokzat két oldalán 1-1 torony félköríves kettős- és hármas osztású ablakokkal.
A torony sarkait falsávok szegélyezik, egyenes záródású tetőzetükön ívsoros párkány felett áttört attika emelkedik, a toronysarkokon 1-1 fiálé.
Az oldalhomlokzatokat és a mellékhajók fölé nyúló főhajófalat öt ívsoros mezőre osztják a falsávok, közöttük lent 1-1 félköríves, fent 3-3 szintén félköríves ablak. A szentély mellett kétoldalt 1-1 kisebb torony”
  forrás: http://muemlekem.hu/muemlek?id=7024





„Belépve elénk tárul a bazilikára jellemző térkialakítás és gazdag ornamentika lenyűgöző látványa."  A templom 30 méter magas, 18 méter széles, 40 méter hosszú. 
"A templom három hajója közül a középső mennyezete kazettás, aranyozott gerendázattal készült, Gibbler munkája.”



A rózsaablakon bejutó fény színes árnyékokat vetít.




A két oldalhajó egy-egy mellékoltárhoz vezet, a hagyomány szerint gróf Károlyi Istvánt és családját örökítette meg a festő, Karl Blaas. A bal oldali oltárképen a sárkánnyal viaskodó Szent Györgyöt látjuk, rézrátéttel készült szőlőmotívumok keretezik. A jobb oldali Szent Franciskát ábrázolja, itt az építtetők koldusokként jelennek meg.
„ A középhajóból márványlépcső vezet fel a szentélybe, melynek boltozatát és oldalait freskók díszítik. A főoltár képe a Szeplőtlen Szűz Máriát ábrázolja.” A Szentélye secco technikával készült.  Karl Blaas festette meg a 12 apostolt és a 4 evangelistát.




A szószéke részletekbe menően kifaragott,római mesterek munkája. A hat darab faszobrocska : Szt. Ágoston, Nagy Szent Leo pápa, Jézus, kezében az élet könyvével, Mózes a Tízparancsolat tábláival, Szent Jeromos és Szent Ambrus. Szent Jeromos eredeti nyelvből lefordította a Szentírásnak majd minden könyvét. Megteremtette azt az alapszöveget, amelyet Vulgata néven a latin egyház egészen a legutóbbi időkig hivatalos szentírási szövegként használt. "



A templom harangja eredeti, mivel túl nehéz volt ahhoz, hogy a háború idején elvigyék beönteni.(Szent István harang) Orgonáját Ludwig Mooser tervezte a sípok még 1750-ben készültek.
„A jobboldali torony alatt lévő kápolnában van Szent Lucentius vértanú ereklyéje, egyházi tekintetben a templomnak ez a legnagyobb kincse. A vértanú földi maradványait IX. Pius pápa ajándékozta a templomnak; személyesen ismerték egymást Károlyi István gróffal, s a pápa ezzel a ereklyével jutalmazta a hitért és a művészetekért egyaránt nagy áldozatokat hozó grófot.”




„A leírások szerint Lucentius vértanú 286-ban, sírfelirata szerint 304-ben esett a kereszténygyűlölő Diocletianus császár bosszújának áldozatává. Az uralkodó eleinte nagyra becsülte a keresztényeket mint legerényesebb és leghívebb alattvalóit, ám veje, a gaz Galér (Gaius Valerius Galerius Maximianus) bebeszélte neki, hogy a keresztények rombolták le a nikodémiai pogány templomot, és gyújtották föl a császári palotát. Diocletianus ezért parancsba adta, hogy a keresztény egyházakat is szét kell rombolni, a szent könyveket a pogányoknak át kell adni, a keresztény hivatalnokokat el kell bocsátani, a katonákat és testőröket pedig a tiszti övüktől megfosztani. Végül azt is elrendelte, hogy a keresztényeket pogány áldozat bemutatására kényszerítsék. Mivel azok e parancsnak nem engedelmeskedtek, megkezdődött tömeges legyilkolásuk.
Katonaként szolgált Lucentius is a thébai légióban, amelynek parancsnoka a híres Szent Móric volt. (Móricnak a középkorban Magyarországon nagy kultusza volt. Vértanúságának története szerepel az Érdy-kódexben. Erényei, a kötelességteljesítés és a hűség a lovagvilág eszményeit is kifejezték.) A teljes egészében keresztényekből álló légiót a császár a galliai lázadás leverésére küldte. Hadba indulás előtt a parancsnok, Maxentius áldozatbemutatásra és hűségesküre szólította fel a katonákat, amit azok megtagadtak. A császár kétszeri tizedelés után mindannyiukat megölette. Így lett vértanú Lucentius is, akinek földi maradványai, sok hasonló sorsú társáéval együtt, a római Szent Praetextatus katakombából kerültek elő százötven esztendővel ezelőtt” http://mno.hu/migr_1834/papai_ajandek-369553

Az altemplomba vezető lejárat mennyezete is gazdagon díszített.



„Az altemplomban található Károlyi István és családtagjainak sírhelye. Gaetano Bianchini egyedülálló márványberakásos intarziája díszíti a sírkápolna szentélyében álló fekete márványoltárt. firenzei nemeskő- és márványberakásos intarzia a templom művészileg legértékesebb alkotása. A Feltámadt Krisztus hatalmas márványszobra, a "Pax vobis, Ego sum" ("Béke veletek, én vagyok") felirattal. "




" Az oltárépítménnyel szemben három szobortalapzat van. Közülük csak kettőre került az alapító, gr. Károlyi István által rászánt szobor. A középső a Feltámadás Angyalát ábrázolja, kezében a harsonával. A talapzaton latin felirat: "A harsona csodálatos hangot szór szerte széjjel a sírok birodalmán és mindenkit az Úr trónja elé késztet." Jobb oldalán a templomépítő 18 évesen meghalt lányának, gr. Károlyi Erzsébetnek szobrát találjuk. Kezében égő olajjal telt kelyhet tart, amely a lélek örök tisztaságának jelképe, a szobor alatt felirat: "Venio Domine"(Jövök, Uram). Az előbbi három szobrot Pietro Tenerani, torinói születésű, olasz művész készítette."



A templom belépőjeggyel látogatható, mely részletes idegenvezetést is tartalmaz. A hölgy nagyon kedves, nagy szeretettel, ismerteti a templom történetét, ismertetője bővíti építészeti és történelmi ismereteinket. 

Nyitvatartás és idegenvezetés:
8-12 és 14-18 óra között (előzetes bejelentés alapján idegen nyelvű vezetés)
A belépő: 350 ft 

Fót, Vörösmarty utca 2.



Forrás:

térkép:

Nincsenek megjegyzések: