Szécsény







Szécsény, egykor számottevő város, majd hazánk jelentős védőbástyája volt. A középkori városias fejlődés útját, a török hódoltság törte derékba. A városban  „két fontos útvonal keresztezi egymást. Az egyik, az ország fővárosát köti össze a Felvidék bányavárosaival, illetve Kassával. A másik , Hatvan illetve Gyöngyös felől érkezve, az Alföldet kapcsolja a Felvidék városai felé.”  A város Történelme, hazánk történelmének fontos része, a település eredete a X-XI. századra vezethető vissza.





1886-ban elvesztette városi rangját, de 100 évvel később újra visszakapta. A  történelmi belváros, sok szép látnivalót tartogat a városba érkezőknek.
A Forgách kastély és a Várkert a város kiemelkedő látványossága. 
A barokk kastély elődjét a XIV-XV században építették. A XVII századi rajzokon már nagyméretű várkastélyt láthatunk, sokszögletű tornyokkal, emeletes palotával. A török háborúk nagy pusztításokat okoztak az épületben. A kurucokat kiverő császári sereg is jelentős károkat okozott. 1690-től Koháry István folyamatosan renováltatta az épületet, 1724 után a Forgách család visszaváltotta birtokait, és a kastély építésébe kezdtek.

A kastélyban 1973 óta múzeum működik.






A kastély női lakosztályában a kastélytörténetről, a korabeli hangulatból kapunk ízelítőt.




A múzeumban kiállítás láthatnak a rézmetszés történetéről, Horváth Endre munkásságából. 





A történeti kiállítás egészen a bronzkorig vezet vissza, megismerkedhetünk Nógrád váraival, a Rákóczi kiállítás hazánk jelentős történelmi eseményeit idéz fel. 

Ráday fotóját elhoztam, mert kastélya a Ráday kastély, Pécelen a városunk ékessége.








A kastély részletesebb történetét  olvashatják az alábbi képeken:




















forrás: 
Múzeum anyaga , saját fotók 

térkép:

2 megjegyzés:

ÉvaZsuzsanna írta...

Szécsény férjem szülővárosa, gyermekkorában a Tűztoronyban Ő is volt tűzőrségben nyáron...Sőt! A kastélyban a grófnő az elsőáldozó gyerekeket kakaós-kalácsos uzsonnára vendégül látta. A Tűztorony falán emléktábla a város I. világháborúban elesettjeinek emlékére, ezek közt férjem nagyapja is szerepel.

Hajni írta...

Köszönöm, hogy megosztod velünk ezeket a szép személyes ismereteket, emlékeket!